Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


János evangélium 8.fejezet

2012.04.05

8. Fejezet (Szent János)

    A házasságtörő asszony. Jézus kiment az Olajfák hegyére.
    Kora reggel ismét megjelent a templomban. A nép mind köréje sereglett, ő pedig leült és tanította őket.
    Az írástudók és farizeusok akkor egy házasságtörésen ért asszonyt hoztak oda és elébe állították.
    "Mester, mondták, ezt az asszonyt éppen most érték házasságtörésen.
    Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyent meg kell kövezni. Te mit mondasz?"
    Ezzel próbára akarták tenni, hogy aztán vádolhassák. Jézus lehajolt és ujjával írni kezdett a földön.
    További faggatásukra felegyenesedett és így szólt hozzájuk: "Aki bűn nélkül van közületek, az vesse rá az első követ!"
    Aztán újra lehajolt és tovább írt a földön.
    Ennek hallatára azok egymás után eltávoztak, kezdve az idősebbeken, úgy hogy Jézus egyedül maradt az előtte álló asszonnyal.
    Jézus akkor felegyenesedett: "Asszony, szólt hozzá, hol vannak a vádlóid? Senki nem ítélt el téged?"
    "Senki, Uram!" — felelte az. Mire Jézus így szólt: "Én sen ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!"
    Jézus a világ világossága. Máskor így beszélt Jézus: "Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága."
    Erre a Farizeusok megjegyezték: "Te önmagadról teszel tanuságot, tanuságod tehát nem érvényes."
    Jézus megfelelt nekik: "Mégha magamról teszek is tanuságot, érvényes az én tanuságom, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek.
    Ti viszont nem tudjátok, honnan jöttem és hová megyek. Ti test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit.
    Ha pedig ítélek, ítéletem érvényes, mert nem vagyok egyedül, hanem én és aki küldött engem: az Atya.
    Márpedig a ti törvényetek is azt állítja, hogy két ember tanusága érvényes.
    Én teszek tanuságot önmagamról, és tanuságot tesz rólam az is, aki küldött engem: az Atya."
    Erre megkérdezték tőle: "Hol a te atyád?" "Sem engem nem ismertek, sem Atyámat, felelte Jézus, ha engemet ismernétek, Atyámat is ismernétek."
    Így beszélt Jézus a kincstárnál, mikor a templomban tanított. De senki sem fogta el őt, mert még nem jött el az ő órája.
    A hitetlenség büntetése. Máskor meg Igy beszélt Jézus: "Én elmegyek. Ti kerestek majd engem, de meghaltok bűneitekben.
    Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek." A zsidók megjegyezték: "Talán csak nem öli meg magát, hogy azt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?"
    De ő megmagyarázta nekik: "Ti innen alulról valók vagytok, én felülről vagyok; ti e világból vagytok, én nem vagyok ebből a világból.
    Azért mondtam nektek: Meghaltok bűneitekben. Ha nem hiszitek ugyanis, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben."
    Erre megkérdezték: "De hát ki vagy te?" "Minek is beszélek egyáltalán nektek? — válaszolta Jézus.
    Sokat kellene még rólatok mondanom és ítélnem. De aki küldött engem, igaz, és én azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam."
    Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik.
    Jézus tovább folytatta: "Amikor majd felmagasztaljátok az Emberfiát, akkor meggyőződtök róla, hogy én vagyok, és hogy önmagamtól semmit sem teszek, hanem azt mondom amire Atyám tanított.
    Aki küldött engem, velem van. Nem hagyott magamra, Mert én mindenkor azt teszem, ami neki kedves."
    E szavaira sokan hittek benne.
    Ábrahám fiai. Jézus akkor a benne hívő zsidókhoz fordult: "Ha ti kitartotok tanításom mellett, valóban tanítványaim vagytok,
    Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket."
    Ők tiltakoztak: "Ábrahám fiai vagyunk, és soha nem szolgáltunk senkinek. Hogyan mondhatod te: Szabadok lesztek?"
    Bizony, bizony mondom nektek, felelte Jézus, mindaz, aki bűnt cselekszik szolgája a bűnnek.
    A szolga nem marad mindig a házban, de a Fiú mindig ott marad.
    Ha tehát a Fiú tesz szabaddá titeket, valóban szabadok lesztek.
    Tudom, hogy Ábrahám fiai vagytok, mégis életemre törtök, mert beszédem nem fog rajtatok.
    Én azt mondom, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit atyáitoktól hallottatok."
    Azok közbevágtak: "A mi atyánk Ábrahám." Jézus azonban szavukon fogta őket: "Ha Ábrahám fiai vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett.
    De ti életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot mondom nektek. Ábrahám ezt nem tette. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek."
    De azok így gőgösködtek: "Mi nem vagyunk törvénytelen fiak, csak egy atyánk van: Isten."
    . Jézus ismét szavukon fogta őket: "Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem is, mert én Istentől való vagyok és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, ő küldött engem.
    Miért nem értitek beszédemet? Azért, mert nem tudjátok meghallgatni szavaimat.
    A ti atyátok az ördög, és atyátok kívánságait akarjátok követni. Gyilkos az kezdet óta. Nem tartott ki az igazságban, mert nincs igazság benne. Amikor hazudik, saját természete szerint beszél. Hazug ő és a hazugság atyja.
    Nekem viszont, aki igazat beszélek nem hisztek. Ki vádolhat közületek bűnről engem?
    Ha igazat mondok (nektek), miért nem hisztek nekem?
    Aki Istentől van hallgat Isten igéire. Ti azért nem hallgattok rá, mert nem vagytok Istentől."
    Jézus előbb volt, mint Ábrahám. Erre a zsidók nekitámadtak: "Ugye joggal mondjuk, hogy, szamaritánus vagy és ördögöd van."
    Jézus tiltakozott: "Nincs ördögöm. Én tisztelem Atyámat, ti viszont gyalázattal illettek engem.
    De én nem keresem a magam dicsőségét: van, aki keresi és ítéletet mond.
    Bizony, bizony mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem."
    A zsidók közbevágtak: "Most látjuk, hogy ördögöd van. Ábrahám meghalt, a próféták is, és te azt mondod: Aki tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem.
    Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Minek képzeled magadat?"
    Jézus így válaszolt: "Ha én dicsőíteném magamat, dicsőségem semmit sem érne. Atyám az, aki dicsőít engem. Ti azt állítjátok, hogy ő a ti Istenetek, de nem ismeritek őt.
    Én ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló: hazug lennék. Én azonban ismerem őt, és szavát megtartom.
    Ábrahám, a ti atyátok ujjongott, hogy láthatja napomat.
    Látta és örvendezett." A zsidók erre felháborodtak: "Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?"
    Jézus így szólt: "Bizony mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok."
    Azok köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltünt, s kiment a templomból.

1-11. A házasságtörő asszonyról szóló szakasz a legrégibb görög kéziratokban és több régi forrásban hiányzik, a Vulgátában és más fordításokban viszont megvan. A trentói zsinat kijelentette, hogy ez a szakasz a Szentíráshoz tartozik, lehetséges azonban, hogy nem szent János tollából való.

5. Lev. 20,10; MTörv. 22,22.

6. A mózesi törvény a házasságtörő asszonyt halállal büntette, a római törvöny azonban nem engedte meg az ilyen törvény végrehajtását. Jézust tőrbe akarják csalni ellenfelei: Ha szelíden itél a mózesi törvénnyel kerül szembe, ha szigorúan, a római törvény ellen való izgatással vádolják. Az Úr fölényes isteni bölcseséggel kerüli el a cselvetést.

12. A sátorosünnep idején a templom udvarát esténként fényesen kivilágították. Ez adott alkalmat arra, hogy Jézus kinyilatkoztassa: ő az isteni igazság képviselője és tanítója a világban.

13. A törvény előtt érvényes bizonyításhoz legalöább két tanura volt szükség. Ez a jogi elv azonban Jézusra nem áll, mert tanusága isteni, s ezért teljes értékű.

15. Test szerint, vagyis külső látszatra.

17. MTörv. 17,6; MTörv. 19,15. -- Jézus tanusága önmagában teljesen elegendő, ő azonban hivatkozik az Atya tanuságára is, aki állandóan vele van, és csodáival tanuskodik mellette. Így a mózesi törvény rendelkezéseinek is eleget tesz.

20. Lásd Jn. 7,30 jegyzet.

21. Lásd Jn. 7,34 jegyzet.

24. Ha nem hiszitek, hogy én vagyok, t.i. a Messiás.

25. A Vulgátában így olvassuk: "A kezdet, aki szólok hozzátok."

26. Jézus sokmindent mondhatna még, hogy ellenfeleinek rossz lelkiismeretét leleplezze, de most nem teszi, mert az Atya Üdvözítőnek, és nem ítélő bírónak kűldte.

28. Jézus kereszthalálát követő megdicsőülése és Jeruzsálem pusztulása fogja bizonyítani, hogy ő a Messiás, az Isten Fia.

35-36. A zsidók nemzeti gőgből fakadó szabadságérzetével szembeállítja Isten fiainak szabadságát, amely felszabadulás a bűntől és az örök haláltól.

41. A Szentírás a bálványimádást, vagyis az Istenhez való hűtlenséget sokszor házasságtörésnek nevezi. A zsidók is azt állítják, hogy ők nem ennek a szellemi házasságtörésnek törvénytelen gyermekei, mint a pogányok, hanem Isten választott népe.

48. A zsidók a szamaritánust pogánynak tekintették, aki az ördög hatalmában van.

56. Ábrahám földi életében csak vágyakozott az eljövendő Messiás után. Az Úr eljövetele örömmel töltötte el az örökkévalóságban.
 

 

A mappában található képek előnézete Szent Korona képei